Én legalábbis így vagyok vele… Szinte megkoronáz egy kirándulást az, amikor hazaérve lehuppanhatok jólesően elfáradtan a kanapéra.

Mondjuk nincs így ez akkor, amikor szerelőt kell rögtön találni hazaérés után a gázszerelő pest kulcsszavakkal. Nagyon megmaradt bennem ez az eset régről, bár szerencsére olyan jól sült el a dolog, hogy azóta már nyugodt vagyok. De tényleg, még a kulcsszavak is belém égtek: gázszerelő pest… Amikor kétségbeesetten kellett begépelnem ezeket, mert szorongó típus vagyok és egy, a távollétemben történt szerencsétlen balesetre értem haza.

Az volt máig az utolsó alkalom, hogy visszakívánkoztam a természetbe. De, a vizgazfutesszerelo24.hu kiváló „menedék” azoknak a szorongó kétbalkezeseknek, aki én is vagyok. Az a helyzet, hogy mindig tartok tőle amúgy is (és azóta is), hogy elromlik valami otthon és emiatt nem tudok majd másnap (vagy aznap) dolgozni – pedig otthonról kell dolgoznom és szeretem ezt így csinálni, mert így jobban kézben tudom tartani a dolgokat. A vizgazfutesszerelo24.hu úgy érzem, hogy őrködik felettem, mióta megtaláltam. Őrzi a nyugalmamat, és hogy minden mindig működjön, mert, ha egyszer nem így lesz, akár egy órán belül is kijönnek segíteni. Régen mindig csak az internet volt a parám – ha az elmegy, nem tudok dolgozni –, de aztán belegondolva, mennyivel kínosabb és kellemetlenebb lehet egy dugulás, vagy egy csőtörés is, hát még az, ami miatt nekem a „gázszerelő pest” kategória kellett…

Persze, most télen még ijesztőbb talán a fűtés bekrepálása (hisz attól én magam is bekrepálhatok), meg ott van még a gázszerelő mellett a gázkészülékszerelő is. Ezek sem valami kellemesek, főleg, ha valaki egy gázkészülékkel melegíti a fürdővizet, szóval ezek mind-mind életbevágóan fontos szolgáltatások a vizgazfutesszerelo24.hu-nál.

És ha jobban szétnéztek az oldalon, látni fogjátok, hogy akad még más is náluk. Eleve az előbb is említettem külön gázszerelőt és gázkészülék szerelőket, pedig az látszólag nem is egy kategória. Nyilván igyekeztek ők is nagy és fontos kulcsszavak alá gyűjteni a szolgáltatásaikat a könnyebb elérés érdekében, de több is van annál náluk, mint ami a fejlécben elfér. Viszont, ha az ottani főkategóriákra kattintotok, kaptok egy nagyobb részletezettségű leíráshalmot arról, hogy miben is tudnak ők segíteni továbbá… A vízszerelő feladatai között vannak többek közt ezek: vízvezeték szerelés és csatornázás, WC szerelés, javítás, csere, kádfelújítás, kádcsere, csaptelepek és mosdó szerelése vagy cseréje, valamint bojler és kazán javítás, szerelés.

Azonban a vízszerelő munkáihoz is kapcsolódhatnak például olyan területek, mint amilyen a fűtésszerelőé. Meg vannak még olyanok is, mint a zuhanykabin szerelő, szóval egy ilyen profi és összetetten felépülő szerelőcsapat sok mindenben a segítségére lehet bárkinek – még jó, hogy rájuk leltem időben, és persze rögvest mentettem a kontaktot. (Az is hívjon ilyen helyről profikat, aki sokkal biztosabb a dolgában, mint én – mert attól, hogy valaki bizakodó és leleményes, nem pedig szorongó, még nem lesz profi szerelő belőle és szintén leírják a weboldalon, miért baj, ha nem profi szerelő dolgozik ilyeneken)

A zuhanykabin szerelő alkategória munkálatait például így fejtik ki… Sokféle létezik zuhanykabinból, példának okáért épített, vagy elemekből összeálló. De vannak különbségek a zuhanytálca mélysége alapján is. Jól kell az egész rögzítve legyen, máskülönben balesetveszélyes, és okozhat jócskán kalamajkát. A be- és kivezető csövek pedig csak ezután következnek – összetett egy valami még maga a zuhanyzó is, bizony. Ha valami nincs rendben bekötve, a szivárgás benyomulhat a burkolat mögé. A csaptelep és a lefolyó is szivároghat sajnos. A paraván meglazulhat, a zuhanytálca meg akár be is szakadhat – időnként bármi előfordul. Egy lefolyótisztítás szintén nagyban különbözhet a szerelés jellegében, mint valami olyan kiegészítő terület, mint egy kerti fagycsap fagyás mondjuk. De őket lehet hívni komplett fürdőszobafelújításhoz és tényleg bárminemű vízszereléshez szintén.

Látható, hogy ha csak a fürdőszobánál is maradunk egy időre, ott is lehet elég dolog, ami annyira összetett, hogy nem elég csak egy vizes szakember. Lehet, hogy olyasmi megy tönkre, ami a vízvezetékek, vízkészülékek és gázkészülék összetett rendszerét jelenti. Ilyenkor kit hívunk? A vízszerelőt és reméljük, hogy neki van gázkészülék szerelő ismerőse is? Hát ennél sokkal jobb, ha ott van a vizgazfutesszerelo24.hu, akik egyszerre többfajta szakembert is tudnak riasztani. Bármilyet, amilyen kellhet a fürdőszobába mondjuk.

Ők Budapesten és a körülötte elterülő egész Pest megyében állnak mindenki rendelkezésére. 0-24-es szolgálatuk van amellett, hogy nagy baj esetén, mint már írtam, garantálják az egy órán belüli kiszállást. Lehet hibabejelentést megejteni a weboldalon is, de a legjobb az egészben az valami más, nem ezek a rendkívüli és szokatlanul praktikus dolgok. Hanem a szakértelem! 30 év az említett szakterületeken: jobbára ezt tudják felmutatni. És a garanciális, megbízható munkákat, na meg azt, hogy ennyi idő alatt, ilyen szakemberekkel aztán láttak ők már mindenfélét. Nem nagyon tudnak olyan helyre, olyan munkaterületre és szituációba keveredni, amiben valami kifogna a szaktudásukon. A tapasztalat mindent felülír! Ha semmi másuk nem lenne, csak ez az óriási tapasztalat minden területen, én akkor is őket hívnám. De ők voltak annyira okosak és előrelátók, hogy kidolgozták a naprakészségnek is az általam említett formáit. Ügyelnek a régi, betagozottságuk ellenére a legújabb trendek követésére is. A technikai dolgokkal való lépéstartásra. Azért az, hogy leülök a gép elé, gyorsan bepötyögöm, hogy mi a gond a lakásban, és tőlük keres majd egy éppen abban jártas, felkészült szakember, amint lehet, az nem semmi. Más, mint volt úgy 15-20 éve az, hogy még én tárcsáztam az adott szakit, olykor 2-3 alkalommal is és imádkoztam, hogy végre felvegye. Akkor még csak nem is volt kihangosítható a telefonom, miközben lehet, hogy épp problémát kellett orvosolni gyorsan. Mármint átmenetileg – mert én maximum átmenetileg lennék hajlandó hozzányúlni ezekhez a dolgokhoz persze, de tényleg.

Nekem ez vetett véget tehát az állandó szorongásomnak. Mert amúgy nekem már nem is csak ígéret, az, amit ők írnak magukról. Hanem meg is tapasztaltam már, hogy tényleg gyorsak. Na azóta vagyok teljesen nyugodt. Mert arra is hajlamos vagyok, hogy ne higgyek el mindent az interneten, ami oda van írva, de ők már többször bizonyították, hogy tényleg jönnek. Úgy, ahogy ígérik és mindig úgy, ahogy megbeszéltük. Egymástól teljesen különböző területeken ütött be a baj nálam egyszer-egyszer azóta, de tényleg az van, hogy mindenért kereshettem ugyanazt a forrást. És ez nagyszerű! És természetesen, amit egyszer már megcsináltak, az azóta sem romlott el újra – ez a másik fontos védjegyük. Bár ezt már csak én teszem hozzá, nem is tudom, hogy az oldalon hangsúlyozzák-e. Viszont én ezt is tapasztaltam: az utolsó szerelésük már nagyon rég volt, de azóta sem volt újabb meghibásodás. Új és régi dolgokat egyaránt könnyen megjavítanak! Hívjátok őket, ha bármi van és érdekes módon, én mondom, utána nyugodtabbak lesztek! Mert a baj ijesztő, de a gyors elhárítás meg inkább megnyugtat: mindig történhet bármi, de velük biztonságban vagyunk!